A színésznő 1 órás interjúban mondta el hogy a Disney-nél hogyan terrorizálták folyamatosan mielőtt kirúgták. Volt hogy arra kényszerítették hogy 40
fős LGBT propagandistával együtt vegyen részt egy online beszélgetésben, illetve nem beszélgetésben, hanem a 40 fős csoport "tanította" (kioktatta, megalázta) volna az LGBT témát felhasználva. Mondhatni hogy a Disney megvadult tömeg elé akarta vetni. Persze Carano erre nemet mondott.
A Disney-nél dolgozó munkatársai szintén folyamatosan gyalázták és beszólogattak neki.
Arról is beszélt hogy már jó pár héttel a kirúgása előtt megváltoztatták a Mandalorian "plakátját", törölték róla a karakterét és egy másik karakterre cserélték. Ez elég jó bizonyíték arra hogy a Disney csak a megfelelő alakalomra várt hogy kirúghassák.
Folyamatosan nyomást gyakoroltak Carano-ra, hogy hódoljon be, hogy SJW dolgokat posztoljon, de nem tette meg, mivel ő nem akart olyan dolgokat megosztani ami képmutatás lett volna.
A kirúgásáról nem értesítették. Onnan tudta meg hogy irúgták, hogy ránézett a Twitterre és látta hogy ott mindenki arról beszélt. A Disney nem szólt neki semmit.
Elmondta hogy tavaly szazott életében először, de amikor megjelent, akkor csak bemondta a nevét és a címét, de maszk volt mindenkin, rajta is, és nem kérték el a személyi igazolványát. És erről persze szeretett volna a Twitteren írni, hogy ez mennyire nincs rendjén. Ez volt az egyik "nagy botrány", mert a Demokrata tömeg nem akar személyi igazolványos szavazást és ezért kiakadtak Carano véleményén.
Carano a Demokrata politikusokat kétszínűeknek nevezte, amiért azok hirdetik a maszkviselést, de valójában nem hordják, csak kamerák előtt. Erről is írt Tweetet, és ezzel szintén belefutott a lincselő tömeg haragjába.
A világháborús posztot pedig azért tette közzé, mert úgy gondolta hogy ha a gyűlölködés ellen felszólal, akkor azzal az emberek között békességet hirdet. Nem is gondolt arra hogy még ezért is támodni fogják, az meg aztán végképp eszébe sem jutott hogy pont ezért a gyűlölködés-ellenes posztért rúgnák ki. De végül ezen a poszton talált fogást a Disney és így tudták kitúrni a Mandalorian szerepből.
Az interjúban szóba került hogy Pedro Pascal, a Mandalorian főszereplője viszotn valóban összehasonlította a holokausztot az illegális bevándorlók őrizetbe vételével. A Disney-nek azzal nem volt baja.
Carano beszélt a ketrecharcos karrierjéről is, illetve hogy hogyan került Hollywoodba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése