Erie, PENNSYLVANIA: - Egy másik postai dolgozó is előlépett és nyilatkozott, ezúttal Pennsylvania államban. Elmondta ugyanazt amit a Michigan-i postai dolgozó, miszerint visszadátumozták a beérkezett szavazólapokon a dátumom, hogy úgy érvényesítsék az elkésett szavazatokat.
Külön utasítást kaptak a posta főnökeitől, hogy ahelyett hogy végigfuttatnák ők a rendszeren és rányomnák a helyes dátumot a borítékokra mint mindig, át kellett adniuk a szavazólapos borítékokat a főnökségnek akik harmadikai dátumot pecsételtek rájuk.
Még 3 nappal a szavazás után is érvényben van az utasítás amit kaptak, hogy szedjék össze a szavazólapos borítékokat és adják át nekik.
Az oknyomozó újságíró felhívta a postafőnököt, mire ő habogva elmondta hogy nem igaz és nem akar "olyan újságírókkal beszélni mint ő", majd mikor az oknyomozó riporter azt mondta hogy több tanú is van aki igazolja hogy utasításba kapták a dolgot, akkor letette a telefont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése